Átfogó életbiztosítás, amely a halálesetre szóló
szolgáltatás mellett, a hozzá köthető kiegészítő biztosításokkal segítséget adhat a
biztosított szülőt érintő baleset, kórházi kezelés, műtét vagy hosszantartó más betegség
esetére is. A program emellett megtakarítással is kombinálható, amit a szülők gyermekük
továbbtanulására, majd önálló életkezdésének megkönnyítésére fordíthatnak.
Egy újszülött érkezése mindig nagy öröm a családban. Az aprócska kezeket, a dundi lábacskákat
látva alig tudjuk elképzelni, hogy egyszer majd ő is nagy lesz, tanulni, majd dolgozni fog. A szülői szeretet
a legfontosabb támogatás, amit egy gyermek élete során kaphat. Ezt nem pótolhatja semmi, pénzre
sem váltható. Gyermekünk jövőjének biztosításához azonban éppúgy szükséges a megfelelő anyagi háttér
is.
Ebben nyújthat segítséget az AEGON Baba-Mama Program, melynek keretében a szülők egyszerre gondoskodhatnak
gyermekük jövőjéről és az édesanya egészségével kapcsolatosan felmerülő költségek fedezetéről.
A Baba-Mama Program egy olyan átfogó életbiztosítási program, amely a halálesetre szóló szolgáltatás
mellett, a hozzá köthető kiegészítő biztosításokkal segítséget adhat a biztosított szülőt érintő baleset,
kórházi kezelés, műtét vagy hosszan tartó más betegség esetére is. A program emellett megtakarítással is
kombinálható, amit a szülők gyermekük továbbtanulására, majd önálló életkezdésének megkönnyítésére fordíthatnak.
- Elsősorban azon édesanyáknak, kismamáknak, fiatal pároknak és szülőknek;
- akiknek családja újszülöttel bővült, és szeretnék elkezdeni gyermekük jövőjének megalapozását;
- akik szeretnének felkészülni a kifejezetten nőket érintő egészségügyi problémák kezelésével kapcsolatos költségekre;
- és akik egy nem várt tragédia esetére is szeretnének felelősségteljesen gondoskodni családjuk anyagi biztonságáról.
- Az AEGON Baba-Mama Program életbiztosítás a biztosított korától függően 5–25 évig bármilyen
időtartamra megköthető. Azonban minél később kezdi el a megtakarítást, annál rövidebb ideje lesz
arra, hogy a kívánt összeget összegyűjtse.
- Megtakarítási lehetőséget is nyújtó, befektetési egységekhez kötött életbiztosításunk
befektetéstechnikai kiegészítő választása esetén lehetőséget ad arra, hogy különféle kockázatú
befektetési eszközök között ossza meg befektetéseit, melyeket akár időközben is megváltoztathat.
- Lejárati szolgáltatásként az addig felhalmozott megtakarításait (a költségek levonásával) fizetjük
ki Önnek. Haláleset esetén a biztosítási összeget és az addig felhalmozott megtakarításait (a
költségek levonásával) fizetjük ki Önnek.
- Az alapszolgáltatást kiegészítő biztosításaink széles választékából szabadon bővítheti, saját
igényei és a kockázatelbírálás szerint.
- A befizetett díjakból a szerződése függelékében megjelölt összegeket levonjuk, amelyek a biztosítási
szolgáltatás kockázatainak fedezetét nyújtják, valamint szerződése kezelésének költségeit adják. A
költséglevonások után mindenkor fennmaradó díj kerül befektetésre megtakarítással egybekötött szolgáltatás
esetén, így magas biztosítási fedezet, illetve rövid időtáv vagy kedvezőtlen hozamok esetén előfordulhat,
hogy Ön a befizetett díjaknál alacsonyabb összeget kap kézhez lejáratkor.
- Amennyiben díjelmaradása lenne, megfelelő nagyságú már meglévő megtakarítás esetén a költségeket
levonjuk a szerződés pénzalapjából, így megtakarításai csökkenhetnek, azonban a szerződése által biztosított
kockázati fedezet fennmaradhat. Felhívjuk azonban figyelmét, hogy a díjelmaradással életbiztosítás szerződése
akár meg is szűnhet, ez esetben pedig a biztosítási szolgáltatást sem tudjuk tovább nyújtani Önnek!
Az élettel együtt járnak a változások, melyek az évek előrehaladtával testünkben és lelkünkben is
bekövetkeznek. A szülést követően, az idő múlásával, adódhatnak olyan váratlan egészségügyi problémáink,
amelyek nőgyógyászati beavatkozást igényelnek.
Ekkor nemcsak a felépülés jelent nehézséget, hanem a kezelések és az esetleges utókezelések következtében
megnövekedett kiadások finanszírozása is. A helyzetet az is nehezíti, hogy a betegség, illetve a kezelések
ideje alatt legfeljebb a jövedelmünk 60%-át kapjuk meg táppénzként, ha pedig vállalkozóként dolgozunk, ennél
is jelentősebb jövedelem-kieséssel kell számolnunk. Ezen élethelyzetekre ajánljuk az AEGON nőknek szóló
kiegészítő biztosításait.
Az AEGON Baba-Mama Programhoz két olyan kiegészítő biztosítás is igényelhető, amelyeket kifejezetten
a nőkre jellemző élettani állapotok figyelembevételével alakítottunk ki:
- Nőknek szóló műtéti térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (WMT-08)
- Nőknek szóló kórház napi térítést nyújtó kiegészítő biztosítás (WKN-08)
A szülés során nem várható, de esetleg szükségessé váló műtétekkel, kórházi ápolással járó kiadások
finanszírozásához járulhatnak hozzá. A műtéti térítés műtétek esetén nyújt segítséget a beavatkozással
járó egyszeri kiadások fedezéséhez: az alapszintű térítés – az igénytől és a kockázatelbírálástól
függően – elérheti a kétszázezer, nagyobb beavatkozás esetén pedig az egymillió forintot is. A kórházi
napi térítés pedig a kórházban töltött nehéz időszakot igyekszik megkönnyíteni.